World of Warships – Nyílt béta

Páran már tudjátok, hogy nyílt béta szakaszába lépett a World of Warships. Ha a World of Tanks tetszett, akkor mindenképp próbáld ki a WoWS-et is.

 

Én részt vettem a zárt béta teszten is, és úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a tapasztalatomat a különböző hajófajtákkal kapcsolatban és pár tippel is szolgálnék.

Amikor elkezded a játékot, akkor egy cirkálóval kezdesz. Alapvetően csak botok ellen tudsz majd játszani mindaddig, amíg elegendő tapasztalati pontot nem szerzel, és el nem éred a megfelelő fiók-szintet, ami engedélyezi a random csatákat is.

 

A játékban 4-féle hajótípus van:

A destroyerek: a leggyorsabb hajók, fantasztikusan manőverezhetőek, ugyanakkor a legkevesebb életponttal rendelkeznek, semmi páncél nincs rajtuk, és hitvány ágyúk vannak rajta. Az erősségük, hogy csak kis távolságból lehet észlelni csak őket (mindaddig, amíg nem lő, és a légvédelmi ágyúk ki vannak rajta kapcsolva – P gombbal tehetitek meg), ezáltal eléggé közel tud kerülni az ellenséghez, hogy kilőhesse a torpedóit. Az amerikai ágon lévő destroyerek effektív távolsága relatíve kicsi, ezért jóval közelebb kell menni az ellenséghez, míg a japánoknál egészen nagy távolságra is ki lehet lőni őket, de itt fennáll a veszélye annak, hogy a célpont irányt-változtat még azelőtt, hogy a torpedók odaértek volna. A destroyereknek még fontos képessége, hogy képesek füstfüggönyt létrehozni, ami szinte teljesen elrejti őket, és azokat a hajókat, amik bele mennek. Jók a battleshipek (hadihajók) és a carrierek (repülőgép anyahajók) ellen.

 

A cruiserek: minden szempontból használható hajók (cirkálók), amik jó ágyúkkal rendelkeznek, amik egész gyorsan újratöltenek. Relatíve jó sebességgel rendelkeznek, és jól manőverezhetőek. Meglehetősen nagy távolságra képesek ellőni, egész jó életpontmennyiséggel rendelkeznek, van rajtuk némi páncél is, és jó légvédelmi ütegeik vannak általában (nem mindegyiknek). Amerikai ágon tier 5-ig rendelkeznek torpedóvető csövekkel, de ezek csak kis távolságon hatékonyak. Tier 6 fölött ezt felcseréli a légvédelmi ütegek túlhajtásának képessége. Szintén képesek felderítő repülők kiküldésére, amik növelik az effektív látótávolságot. Japán cirkálóknál szinte mindegyik tierben megmarad a torpedóvetőcső.

 

– A battleshipek: nagyon sok életponttal rendelkeznek, nagyon jó páncéljuk van, fantasztikusak az ágyúik (hatalmas sebzés bevitelére képesek), ugyanakkor rettentően lassúak és rosszul manőverezhetőek, egy évbe telik, mire az ágyúik ráállnak a célra, valamint pontatlanok. Nagy távolságra el tudnak lőni, viszont szinte egy helyben álló céltáblák az ellenség ágyúinak. Képesek pattogtatni lövedékeket, viszont ha az ellenség HE (high explosive – repesz) gránátokkal lő, akkor folyamatosan kigyulladnak (erről bővebben később írok). Speciális képességük a gyors javítás, ami aktiválás után, adott időtartam alatt visszatölti a hajó életpontjának egy részét.

 

A carrierek: a legpasszívabb kaszt, lassú, nincs páncél rajta, és nem keveredhet csatába, a pálya hátsó részén kell hogy maradjon. A csatát végig felülnézetes térképen kell néznie. Képes repülőgép szakaszok felbocsátására. A vadászokkal ellenséges repülőgépeket tud lelőni, a bombázókkal felülről tud rárepülni az ellenséges hajókra és megszórni őket, valamint a torpedóbombázókkal értelemszerűen torpedókat tud a vízbe dobni.

 

A játékmechanikáról:

– A játékban kétféle lövedéktípus rendelkezik: az armor-piercing (páncélátütő) és a high-explosive (repesz-robbanó). Attól függően, hogy milyen célpontra lövöldözünk, érdemes előre kigondolni, hogy mivel is akarunk lőni. Ha AP (armor-piercing) lövedékkel lövünk, akkor két lehetőség van: ha átüti az ellenség páncélját, akkor masszív sebzést vihetünk be, ha viszont nem viszi át a páncélt, akkor vagy nem visz be sebzést, vagy csak nagyon minimálisat. AP lövedéket akkor érdemes lőni, ha a maximális lövéstávolság határán vagyunk, így a lövedékek fentről csapódnak be az ellenséges hajó fedélzetére, ezáltal nagy az esélye, hogy átütjük. Nem nagyon érdemes AP-t lövöldözni csatahajókra, valamint olyan hajókra, amiket alapvetően nem tudunk átlőni szemből, vagy akár oldalról se. HE lövedéket szinte mindig lehet használni, mindig sebez valamennyit és jó esélye van tönkretenni az ellenséges hajó kormánylapátját, hajócsavarját, torpedóvető csöveit és ágyúit. HE lövedékkel szintén ki lehet gyújtani az ellenséges hajókat, ami rettentően idegesítő tud lenni. Minden hajótípus ellen hatásos, de főleg destroyerek és carrierek ellen. (destroyert akár egy lövéssorozattal is ki tud szedni a HE, viszont az AP szinte átmegy rajtuk anélkül, hogy bármi sebzést okozna). A carriereket ha kigyújtjuk, akkor nem képesek repülők felbocsátására.

– Ha ki lettünk gyújtva ellenség által, vagy szét van lőve a kormánylapát/hajócsavar/fegyverek, akkor két lehetőség van. Az egyik, hogy megvárjuk amíg a legénység megjavítja az adott modult (ez eléggé lassú, és addig nem tudunk mit csinálni), vagy használjuk a minden hajón jelen lévő javítás képességet. Ez eloltja a tüzeket, megjavítja a sérült modulokat (csak a sérültet, ami el lett pusztítva, azt nem tudja, azok a játék végéig inaktívak maradnak), viszont miután elhasználtuk, a hajótípustól függően várni kell addig, amíg újra nem töltődik.

– A torpedókkal vigyázni kell, semmiképp se lőjük ki őket, ha akár a legkisebb esélye is van annak, hogy egy csapattárs beléjük futhat. A torpedók hatalmas sebzés bevitelére képesek. Két féle-képpen lehet kilőni őket, nagy- és kis szórással. (kis szórás mellett ha jól céloztunk, akkor több torpedó találja el az ellenséges hajót, hatalmas sebzést okozva) Nagy szórás mellett nagyobb eséllyel találjuk el az ellenséges hajót.

– A lejátszott játékok után kapott tapasztalati pontokkal fejlődik a fiókunk, szintenként új lehetőségek nyílnak. (pl modulokat lehet venni a hajóra)

– A csata után kapott tapasztalati pontot érdemes elkölteni jobb modulok vásárlására, ami által tudjuk növelni a hajónk életpontszámát, jobb és több ágyút tudunk rá felszerelni, és pontosabbá tehetjük a lövegeinket.

– A hajókapitány kap tapasztalati pontokat, amiket képességekre költhetünk el.

 

Jelenleg ennyi jutott az eszembe, a későbbiekben még ki fogom egészíteni a posztot további információkkal.

ZoliBen

Kamu.

You may also like...

1 Response

  1. Martinus Maximus szerint:

    jó kis írás Koma-nder

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .