T-Home (vagy Telekom vagy T-Online vagy akármi)

Már jó pár éve ennél a cégnél vagyok, és nem sok jót tapasztaltam eddig. Na jó, az igazat megvallva az utóbbi két hónapban egészen normális volt már az internetük, de előtte valami borzasztó volt az egész. Augusztus tájékán csomagot akartam váltani, amit cirka 3 hónap alatt sikerült is nekik összehozni. Előtte viszont valami botrányos volt a vonal minősége, percenként ledobta a netet, a házban a többi lakónak nem volt IPTV-je, és vérlázító volt az ügyfélszolgálatos fószer. Felhívtam a 1412-t, majd kb egy óra várakozás után felvették a hibabejelentésemet. Másnap hívott a szervizes, hogy nézi itt a routeremet, de szerinte azért rossz, mert „szét van konfigurálva” Ez alatt annyit kell érteni, hogy a router grafikus felületén a portokat átengedtem a net felé. (kb 15-öt) Nem baj, én vagyok a hibás, hogy rendeltetésszerűen akarom használni a routert, ezért reseteltem. (természetesen nem működött) Ezután azt a tanácsot kaptam, hogy kössek egy másik routert utána, majd erre kössem rá a gépemet. Ekkora baromságot! De a poén az, hogy működött. (megszűnt a fél percenkénti net eldobálás) Két évvel előtte persze azt mondták, hogy nem szabad utána routert kötni, mert az tönkre teheti a telekomos boxot.

Visszatérve a csomagváltásra, amikor azt megrendeltem, akkor a webshopjukon valamint a brosúráikon is szerepelt az 50/15 mbites fel/le töltési sebességű net. Így is rendeltük meg, majd amikor három hónap elteltével sikerült bekötniük, kiderült, hogy csak 50/5-ös netet kaptunk, annak ellenére, hogy a hirdetésekben nem így szerepelt anno. Na mindegy.

ZoliBen

Kamu.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .